Schmidt Nóri / Chef
Ciao Italia főzőtanfolyam
Marokkó főzőtanfolyam
Thai főzőtanfolyam
Nóri gasztronómia iránti szeretete kislány kora óta jelen volt, anyukája és nagymamája mellett mindig szívesen sertepertélt a konyhában. A különböző kultúrák iránti érdeklődése, a külföldi utazások mellett, egyetemi tanulmányai során teljesedett ki, olasz-szlovén szakon végzett az ELTE-n. Pályafutását egy multi cégnél kezdte, ahol a rengeteg külföldi kollégája által lehetősége nyílt a különböző kultúrák és nemzetiségek mindennapjainak, szokásainak megismerésére is, ami még jobban megerősítette elhivatottságát a gasztronómia iránt. Ebből adódóan játszi könnyedséggel kitanulta a cukrász szakmát, majd karrierje is más irányt vett, hiszen cukrászként kezdett dolgozni. Azt vallja, hogy más kultúrák megismerésére az egyik legjobb mód az adott gasztronómia tanulmányozása, hiszen étkezési szokásokon keresztül sok mindent megtudhatunk egy adott ország lakóinak mindennapjairól, az élet valódi fűszeréről. Nórival a Ciao Italia, Marokkó és Thai főzőtanfolyamokon találkozhattok.